A Deauville igazi egyéniség, nincs kategória, ahová nyugodt szívvel besorolhatnánk, és nincs egy elkülöníthető embercsoport a motorosok között, akikhez kapcsolhatnánk. Illetve van… bennük egyetlen dolog közös, mindannyian ilyen motort hajtanak. Ők a deauville-esek.

Tavaly teszteltük egy Balaton körüli túrán a régi Deauville-t. Bár gond nélkül teljesítette a távot, a hosszú úton senki nem zárta a szívébe. A túramotor praktikus részei – mint az integrált dobozok és a szélvédő – nem voltak túl hasznosak, a műszerfal nem tartalmazott benzinszintjelzőt, a gyengécske motor alig mozgatta a nehéz gépet, és a külseje sem nyerte meg általános tetszésünket. Ez a négy dolog biztosan javításra szorult, de a japán mérnökök ennél sokkal tovább mentek, és teljesen átdolgozták az egészet. Munkájukat egyértelműen sikeresnek tekinthetjük, az új Deauville jobb, mint valaha.


Nézzük például a külsőt. Elődjéhez hasonló a sziluettje, de mégis, az élesebb vonalak, a formás lámpák és fehér indexek végett a motor látványosat fejlődött: egyértelműen nem csúnya. A fejidomra a mai hondás dizájn a jellemző. A szélvédő két pozícióban állítható, megemelve 17 centivel magasabb, mint alaphelyzetben. A tükrökben tökéletesen látni hátra, ezek öt centivel kijjebb vannak. A dobozok űrtartalma hatalmasra duzzadt, több mint 13 literrel több fér beléjük, a kesztyűtartókkal együtt összesen 60 liter. A két doboz között kialakítottak egy üreget, amelyet csak bagett-tartónak becéztek, így a csomagtartó hosszúkás tárgyak elnyelésére is alkalmassá vált. A műszerfalon minden információ megjelenik – többek között az üzemanyagszint –, extra szolgáltatás a kétfajta fogyasztásmérő. Egyik azt mutatja, hány kilométert vagy mérföldet tettünk meg egy liter benzinnel, a másik azt, mennyi üzemanyag fogy el 100 kilométerenként. A nagyobb tanknak és az injektornak köszönhetően a hatótávolsága jelentősen megnőtt. Az üléspozíció is megváltozott a vezető számára, kicsit egyenesebben lehet ülni rajta.


Induláskor úgy festett az idő, hogy könnyen elképzelhető volt, elázunk valahol, ezért a dobozba bedobáltam esőruhát, esőkesztyűt. A kinyitására nem volt egyszerű rájönni, de sikerült. Ennél csak becsukni volt nehezebb, a vékony fedél nyekklett-nyaklott, és nem akadt be a helyére. Később azonban már ez sem okozott különösebb problémát, egyetlen finom mozdulattal be tudtam csukni. A hosszú téli kihagyás után örömmel vettem, hogy egy ilyen nyugodt géppel kezdhetem el a motorozást. A kezelőszervek tökéletességét és a váltó precizitását nem akarom taglalni, ez teljesen magától értetődő ennél a márkánál. Az első néhány ismerkedő kilométeren nagyon izgultam. Az első kerék felől szinte semmilyen visszajelzést nem kaptam, ami a vizes országúton nem volt túl megnyugtató. Egy idő után rájöttem, hogy erre nekem nincs is igazából szükségem.


A Deauville magabiztosan teszi a dolgát, az enyém az, hogy a tájban gyönyörködjek. Az első 50 kilométert ezzel töltöttem, közben gyűltek a tapasztalatok a gépről. Nagyon kellemes volt a túrázás a nyeregben. Az ülésben nem találtam értelmét a mocorgásnak, a térdeim tökéletesen belesimultak az idom oldalán erre kialakított mélyedésbe. A 80-100-as utazósebesség ideális a volt motor számára, az átlagfogyasztás-mérő szerény 4,6-os értéket mutatott, a motor hangja a macskám dorombolására emlékeztetett. Az injektor finom hangolása és a megvariált kardánhajtás eredménye volt a kulturált gázreakció, ami minden esetben finoman működött. A szélvédő alappozícióban volt, ezért a menetszélet a sisakomra tolta, de legalább tehermentesítette a felsőtestemet. Ilyen tempónál ez még nem kellemetlen, de az útról felverődött sáros homoktól, amely a pihenőhelyen rögtön megszáradt, úgy nézett ki a sisakom, mintha eltévedtem volna a Dakaron. Át is állítottam a szélvédőt magasabb pozícióba. Ehhez összesen hat imbuszcsavart kellett csak kiszedni és öt perc múlva készen is álltam a további motorozásra. A megemelt szélvédő feljebb tolta a kellemes, szélcsendes részt egészen a sisakom tetejéig. Nagy sebességnél enyhe vákuum képződött mögötte, de erre lehetett számítani.


A környék kanyargós útjait járva kíváncsi lettem arra, mit is jelent az a plusz tíz lóerő. Az előző napi „80-ról utassal gyorsítva 400 méteren 11 méter előny a korábbi modellel szemben” példa nem volt számomra elég szemléletes, így elkezdtem csavargatni a gáz. A nagyobb motor immár szépen pörög fel, 4000-es fordulattól egyenletes gyorsítás biztosítva. Bár nem profilja a Deauville-nek a sztrítfájterkedés, azért egyesben szépen fel lehetett csalni az elejét a magasba, erre a korábbi típus teljességgel képtelen volt. A motorfék annyira erős, hogy kanyarok előtt nem fékeztem, hanem csak visszaváltogattam, és a gép lassult annyit, amennyit kellett. A futómű tette a dolgát, a motor a gyors kanyarokban is stabil maradt. A sportos vezetés eredménye egy literrel magasabb átlagfogyasztás lett, ami még így is szép eredmény. A fékek illettek a motor karakteréhez, nem voltak túl erősek, de kiszámíthatóan viselkedtek.


A blokkolásgátlóval viszont nem voltam kibékülve, nagyon későn lépett működésbe, nem mertem benne teljesen megbízni. Hazafelé menet éppen egy végsebességteszten gondolkodtam, amikor a tenger felől feltámadt a szél és belekapaszkodott a méretes idomba. Kénytelen voltam abbahagyni a száguldást, mert ide-oda lökdöste a gépet. Maradt a laza túratempó, ami adott körülmények között mindkettőnknek tökéletesen megfelelt.Mire visszaértem a szállodához, a fogyasztásmérő ismét öt liter alatti értéket mutatott, ez egy igazi túrázónak többet jelent, mint az, hogy milyen trükkökre képes egy masina, vagy hogy mennyi a végsebessége. A bejárat előtt egy teljesen felextrázott Deauville állt. Ilyen felszereltséggel nagyon komolyan néz ki: túra- és nagyobb oldaldobozok, hasidom, fűtött markolatok, extra szélterelő a kéznek, hificucc és navigáció. Mégis, ami a legjobban tetszett, az a gyári első és hátsó ködlámpa. Azt hiszem, ez egyedülálló egy motornál, de ebben az árkategóriában biztosan!
A Deauville a 2006-os évre rengeteget fejlődött, hívei 100%-ban elégedettek lehetnek vele, de könnyen elképzelhető, hogy rengeteg új rajongót szerez magának naprakész technikájával és felszereltségével.

Váz, futómű:


A Deauville sima hídvázat kapott. Elöl hagyományos teleszkópvilla, hátul központi rugóstag dolgozik. A hátsó gátlót 40 fokozatban lehet állítani a terhelésnek megfelelően. Ehhez egy nagy, oldalra kivezetett gomb szolgál segítségül.


Motor, váltó, üzemanyag-ellátás, erőátvitel.


A motorja az idei évre 680 köbcentisre nőtt, jelentősen befolyásolva a lóerőket és a nyomatékot. Nemcsak a dugattyúkat cserélték ki, hanem a hajtókarokat, és az air boxot is, ugyanakkor módosították a hengerfejet, és három helyett négyszelepesre alakították. Az üzemanyagot injektor szolgáltatja, ennek és a katalizátornak hála a Deauville gázai messze az Euro 3-as környezetvédelmi határértékeken belül vannak, úgy nagyjából a fele. A váltó ötsebességes, a kereket kardántengely segítségével hajtja meg. Néhány alkatrész módosításával tovább csökkentették a kardánreakciókat.


Fékek, kerekek.


Új háromküllős kerekek, darabonként 300 grammal könnyebbek, mint a régiek. A CBS fékrendszer erősebb, mint korábban. Van ABS-szes verzió is, én azt próbáltam ki.


Technikai adatok


Motor és váltó


Motortípus    Vízhűtéses, 4 ütemű, 8 szelepes SOHC, 52`-os V2-es
Hengerűrtartalom    680 cm3
Teljesítmény    48,3 kW (65 LE) 8000 ford./percnél
Forgatónyomaték    66,2 Nm 6500 ford./percnél
Furat x löket    81 x 66 mm
Váltórendszer    5 sebességes


Futómű


Futómű - első    41 mm-es teleszkópvilla, 115 mm rugóút
Futómű - hátsó    Központi teleszkóp, 122,5 mm rugóút
Fékek első / hátsó    296 mm-es dupla tárcsa, 3 dugattyús CBS féknyereg
Gumiabroncs elöl / hátul    120/70 ZR17 / 150/70 ZR17


Méretek


Tengelytáv    1476 mm
Szabadmagasság    156 mm
Ülésmagasság    806 mm
Száraztömeg    236 kg (ABS 239 kg)
Üzemanyagtank    19,7 l