Az egész dolog röpke 100 éve kezdődött, mikor is két gyermekkori jóbarát, majd munkatárs William S. Harley és Arthur Davidson elkezdett azon kísérletezni, hogyan tudnának önjáró gépezetet faragni kerékpárjukból. Erre azért volt szükség, mivel mindketten biciklivel jártak nap mint nap munkába, és egy idő után kezdett tele lenni a hócipőjük, hogy folyton levesestányér van a hónuk alatt, mire beérnek a munkahelyre.

az első "gyár"

Szerencséjükre rengeteg szabadidejük volt, ezért néhány bágyadtabb délutánon levonultak egy cimbora műhelyébe „kísérletezni”. A Milvaukee-beli ipari cégnél, ahol mindketten dolgoztak, volt egy német műszaki rajzoló is, akinek szerencsére volt némi fogalma, hogyan néz ki egy motorkerékpár. Hármasban fogtak neki a nagy munkának, mely gyakorlatilag kimerült abban, hogy egy De Dion típusú egyhengeres motor próbáltak felszerelni egy kerékpárvázra. Munkájuk meglehetősen bíztatóan haladt, ám egy idő után szükségük volt egy képzett szerelőre is, aki össze tudja rakni, amit megálmodtak.

egy országúti romboló 1905-ből

Ekkor lépet a képbe Arhtur Davidson testvére Walter, aki történetesen autószerelő volt, és épp gyanútlanul Milvaukee-ba utazott egy esküvő kapcsán. Még a lagzi alatt beígérték neki, hogy mehet egy kört az új motorkerékpárjukkal, csak azt felejtették el közölni vele, hogy előbb össze is kell szerelnie. Walter, miután kijózanodott az előző napi muriból, nagy lelkesedéssel állt neki, hogy összerakja a masinát. Néhány nap alatt már olyan szintre jutottak, hogy megtehették az első próbakört, amellyel bemotoroztak a közlekedés történelmébe. Walternek annyira megtetszett a motorkerékpár építés, hogy ott ragadt Milvaukee-ban, és bekapcsolódott a munkába. Hamarosan új taggal egészült ki a kis csapat, mert a harmadik Davidson testvér, William is otthagyta a rendes munkáját, hogy beálljon segíteni. Ekkora, már szűknek bizonyult a jóbarát műhelye, ezért 1903-ban építettek egy 3x5 méter alapterületű saját „gyárat” Davidsonék hátsó udvarán, és hivatalosan is megalapították a Harley-Davidson Motorgyárat. Még ebben az évben 3 egyhengeres 400 köbcentis motort gyártottak, amelyeket szinte azonnal el is tudtak adni.

a legendás Sportster

A következő éveket dinamikus fejlődés jellemezte: 1904-ben, már nyolc motort készítenek és megduplázódik a gyár mérete, 1905-ben veszik fel az első alkalmazottjukat, 1906-ban 50 darabra szökik fel a termelés és újabb öt alkalmazottat vesznek fel. Eközben folyamatosan fejlesztenek, a 400 köbcentis motorjukat 500-ra növelik, és forradalmian új, csuklós első villával (springervilla) szerelik a motorokat. Bár az akkori egyhengeres masinájuk közel 45 mérfölddel (72 km/h) tudott száguldani, felmerült az igény erősebb motorok iránt. Bill Harley, aki időközben mérnöki képesítést is szerzett, addig törte a fejét, amíg rájött, hogy két henger alkalmazásával jelentősen dobhat a teljesítményen. Az általa kigondolt 45 fokos hengerelrendezés lett később a Harley védjegye. Kezdetben felmerültek ugyan némi problémák, a V2-es elrendezés ennek ellenére kezdett sikeres lenni, és kiszorította az egyhengeres konstrukciót, melyek gyártását 1934-ben le is állították.

Knucklehead a "tepsifejű"

Időközben a cég sikeresen átvészelte az első világháborút, és az 1929-es világválságot, melynek során motorgyárak tucatjai tűntek el a piacról. Az autók elterjedésével, melyben hatalmas szerepet játszott a Ford olcsó T-modellje, a motorozás egyre inkább passzióvá kezdett válni, amit a cég kitűnően ki is használt. A H-D-ra jellemző egységes katonai zöldet felváltotta a többszínű Art Deco stílusú tankfestés, és nagyobb hangsúlyt fektettek a motorok küllemére. A külső mellett technikailag is újítottak ebben az időben: 1936-ban jelentették meg az 1000 köbcentiméteres, felülszelepelt kéthengerest, mely a szelepház alakja miatt, Knucklehead, azaz bütykösfejű néven vált ismerté. Az új technikának köszönhetően, közel kétszeresére nőtt a motorok teljesítménye, amit olajkeringtető rendszer, négysebességes erőátvitel, és masszívabb villák egészítettek ki.

1939 végén a Harley és legnagyobb riválisa az Indian megbízást kapott a katonai gépek gyártására a Szövetséges Haderő részére. A Harley nem tétlenkedett és közel 90.000 darab WLA 750 köbcentis motort ontott ki magából, melyek Európában Liberátor-ként (felszabadítóként) híresültek el. A háború végeztével hamar visszabillent az amerikai fogyasztói társadalom az eredeti kerékvágásába, ami igencsak jót tett az eladási statisztikáknak. A frissiben leszerelt katonák mind új motorra vágytak, amelyet a H-D készségesen ki is elégített alapot adva ezzel egy új típusú motoros kép kialakulásához.

Marlon a nők "barátja"

A háborús veteránok kissé antiszociális viselkedése, és bandákba tömörülése indította el ezt a folyamatot, amelyre az 1954-ben bemutatott „The Wild One” című film tette fel a pontot. Az amerikai közvéleményt sokkoló történetben Marlon Brando, aki egy motoros geng vezére, legépel néhány fiatal bakfis hajadont, amit némi konzervatív kocsmai és utcai verekedéssel fejel meg. Mindezektől függetlenül a Harley-Davidson csillaga folyamatosan emelkedett, melyet a jobbnál jobb motorok segítettek: 1948-ban új 1200 köbcentiméteres erőforrás jelentetett meg, hidraulikus szelepemelőkkel és alumínium hengerfejjel: megszületik a legendás Panhead, mely akárcsak a Kuncklehead, a szelepfedél formájáról kapja becenevét. 1949-ben világra jön a Hydra Glide, hidraulikus első villával, és olajhidraulikájú lengéscsillapítóval. 1957-ben indítják útjára a legendás Sportstert egy felülszelepelt 883 köbcentis motorral. 1954-ben az Indian kénytelen lehúzni a rolót, és a Harley is elveszíti piacának jelentős részét a hirtelen megnövekedett külföldi behozatal miatt.

egy Harley napjainkból

A hatvanas években kezdődik meg a cég vesszőfutása, amikor 1965-ben részvénytársasággá alakul majd fuzionál az AMF-el (American Machine and Foundry Company). Ez minden H-D rajongó számára a sötétség korszaka, melyből csak 1981-ben tudott kikászálódni egy jelentős belső, és technikai reform révén. Természetesen a fejlesztések folyamatosan zajlottak ezért a H-D versenyképes, és legfőképp megbízható motorokkal tudott előrukkolni, ami igencsak jót tettek a cég hírnevének. Napjainkban a H-D-ék népszerűbbek mint valaha, bár kishazánkban borsos áruk miatt elsősorban csak kalandvágyó fogorvosok, és befutott hakni zenészek favorizálják új motorként. A vérbeli bájkerek, akárcsak a tenger túloldalán, inkább építenek egyet maguknak, melyre soha a büdös életben nem fogják azt mondani: kész van…